Hódító úton a Paul&Hód
2013. február 18. Pesti Műsor - Kiss Péter


Aki ismeri Feke Pál pályáját, tudja, hogy "társulatban" érzi jól magát. Legújabb társain azonban meglepődhet az ember. Vele van például egy hód. A lemeze borítóján. Azon a korongon, amelyen vadonatúj pop-rock bandájával mutatkozik be. Paul&Hód a nevük. Szintén a társulat tagja egy karakteres vörösbor. Azt is úgy hívják, mint a zenekart. Voltaképpen ez egy család. Termékcsalád. Pali, hogy is van ez?

Ha jól látom, a lemezberítóból ki van harapva egy apró szegély.

F.P. A hód tette Ez első harapás. Ez az album címe.

Hódítani indul a hód?

F.P. Remélem. El lehet játszani a szóval. A színházi kollégáim is mindenféle "hódos" szójátékokat írogatnak nekem. A névválasztás fő oka, hogy olyan nevünk legyen, ami picit játékos, figyelemfelkeltő, tán meghökkentő. A hód várakat épít. De nem légvárakat. Ahogy mi sem. Ezért (is) lett a zenekar szimbóluma ez a szeretetre méltó, dolgos kis figura. A csapat fiatalokból áll, nagyszerű muzsikus mind. Az életem részei.

Népszerű előadók dalai szerepelnek az albumon. Szörényi Leventétől a Quimbyn. át Péterfi Boriig. Klasszikus rocktól az alternatív muzsikáig.

F.P. Kicsit más ez a lemez, mint amit tőlem megszoktak az emberek. Nem pusztán korábbi nagy slágerek feldolgozását tartalmazza. Másfajta hangszerelés – cselló, trombita, zongora – foglalja keretbe a dalokat. Azt gondolom, nagyon bensőséges hangulatú, lírai lemez született. Olyan zenei élményt ad, amely néha picit belemar az ember szívébe.

Elindult az országos turnéd. A közönség is "ráharapott" a dalokra?

F.P. Nagyon izgultam, vajon mit fognak szólni. És boldogan mondhatom, Fehérváron és a kecskeméti színházban is "álló tapsos" lemezbemutató koncertet adtunk.

Énekel egy ismerős "hölgyhód" is a lemezen...

F.P. Herczeg Flóra velünk van a turnén is. Nem csak a közös színházi múltunk miatt. Ő egészem különleges, népdalos hangzású énekstílust képvisel. Ráadásul egri lány...

Azaz egri leányka... Hoppá! Megérkeztünk a társaság harmadik tagjához, a borhoz.

F.P. Valóban. Hamarosan országos forgalomba kerül egy száraz vösörbor, ami szintén a Paul&Hód nevet viseli. Saját ízlésem szerint készült, Bolyki János egri borász barátom szakértő segítségével.

A koncertek befejeztével megízlelhetik a nézők a hegy levét?

F.P. Nem. Ezeken az estéken a zenéé a főszerep. Ami a boral közös benne, az a színvonal. Amit elvárok magamtól a színházban, ugyanazt a minőséget szeretném egy termékbe is átvinni. Nagyon szeretnék olyan magyar termelőkkel összedolgozni, akik a legjobbak a saját "műfajukban".

Úgy véled, minőségi bort előállítani legalább akkora művészet, mint feljátszani egy minőségi lemezt?

F.P. Az a lényeg, hogy mögé legyen téve egy lelkület. Ne azt mondd, hogy ez egy termék, hanem mondd azt: ez egy stílus. A Paul&Hód nemcsak egy prémium termékcsalád, hanem egy egyedi, játékos stílus is, ami keresi a különleges megoldásokat.

Ad absurdum, ha egy focista két leheletfinom csel után rúg egy bombagólt, az egy Paul&Hód megoldás?

F.P. Igen. Fantasztikus dolog lenne, ha ilyesmi mondjuk öt év múlva bekövetkezne. Nekünk nem az a célunk, hogy percek alatt eladjunk minden bort. Legyen ez inkább egy értékjelző fogalom. Ha például látsz majd egy szelet csokit, aminek a szélét egy kis hód megrágta, annak legjobb csokoládénak kell lennie!

Sokan hihetik, ezzel a biznisszel megfogtad az isten lábát.

F.P. Akkor tévednek. Nem az üzlet az elsődleges ebben, hanem az a kreativitás, amit kiélhetek magamban. Mindig is érdekelt, hogyan lehet felépíteni, országos hírűvé tenni egy vállalkozást. Valami másban is kipróbálni magam. Valami másban is megmutatni magam az embereknek. Nem a borászat a profilom, viszont profi társakkal dolgozom együtt. Ebbe is bele kell tanulni.

Akkor most azok csalódnak benned, akik úgy hitték, hogy a színház megszállottja vagy?

F.P. Nézd, biztos vannak nálam sokkal fanatikusabb színházi emberek. Én nem vagyok az. Persze imádom, amit csinálok, teljes hittel, elmélyültséggel teszem a dolgomat, de szeretnék mást is csinálni az életemben. Engem feltölt, ha elmegyek tárgyalni. De nem színészként, hanem mindt üzletember.

A színházban a taps egyértelmű jelzés. A tárgyalóasztalnál hogyan méred le a sikert?

F.P. Úgy, hogy megkóstolják a bort, és azt mondják, Palikám, gratulálunk. Aztán megrendelik és kínálják a vendégeiknek. Nagyon remélem, egyszer majd annak kapcsán beszélgetünk, hogy egy színház művészeti vezetésére vállalkoztam. Ez is eljöhet majd az életemben, de tudom, ennek nem most van itt az ideje.

Hallgatva a szavaidat, a színház mintha szunnyadozna napjaidban mostanában.

F.P. Erről szó sincs. Továbbra is színpadra lépek a Miss Saigonban az Operettszínhzában és a Veled, Uram! –ban a Thália Színházban, és a napokban újítjuk fel a Müpában a Webber 60. születésnapjára rendezett gálaműsort. Aztán február elején újra játszom a Madách Színházban a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepét, valamint a Spamalotban is fellépek. És vannak újabb megtisztelő felkérések, de még semmi konkrétumot nem tudok.

Szerepálmodról eddig és ezután sem faggatlak. Persze egészen más a helyzet a Paul&Hód tekintetében. Mit remélsz?

F.P. A lemez az első harapás volt. A bort követi majd a pálinka, a csokoládé és a lekvár. Egyszer majd szeretnék egy saját üzletet nyitni Pesten. Ez az álmom.