Két világ határán, Ég és Föld között, az anyagi és a szellemi világokban játszódik Mária története egy új, mai értelmezésben. A mindannyiunkat foglalkoztató kérdésekre a zene segítségével keresünk válaszokat - az európai kultúrát meghatározó történet felidézésével. Mária megértette, hogy szebb és érzékenyebb a többi lánynál, hogy különösebb és nehezebb élete lesz, mint másoknak.
Tizennégy évesen nem a földi szerelem titokzatos és gyönyört adó világát, hanem az angyali, csodálatos égi szerelmet kapja, beavatást egy olyan világba, amelybe felkészületlen halandók nem térhetnek be. Kiválasztott lány, anya, nő, akinek az égi hatalomért fiával, Jézussal együtt kell kezdetben az örömöket megélnie, majd a fájdalmakat elszenvednie. S miközben az égi világot látja, és a beavatottak boldogságát és nyugalmát élvezheti, meg kell tapasztalnia a földi lét kínjait is. Miért? Mert mindennek ára van, nem lehetünk egyszerre kint és bent.
Az előadás hangzásvilága magyar és zsidó népzenei motívumokat, a klasszikus óriás, Johann Sebastian Bach muzsikáját, a jazz, a musical, a könnyűzene és a kortárszenei műfajok dallamait és ritmusait ötvözve kívánja közvetíteni az alkotóknak e kétezer éves történet alapján megfogalmazott, korunkhoz szóló üzenetét. |