FEKE PÁL HIVATALOS HONLAPJA
Géniusz, az alkimista

Forgatókönyvíró: Fonyódi Tibor
Premier: 2010. március 3. m1

A Pécsi Nemzeti Színház egyik nyilvános próbáján rejtélyes körülmények közt meghal Brunner Károly író, az okkultizmus szakértője. Különös üzenetet – egy látszólag értelmetlen szám- és betűsorozatot – hagy hátra a fiának, Brunner Péter kábítószeres nyomozónak, aki főnökei tiltása ellenére nyomozni kezd, hogy kiderítse apja halálának körülményeit. Brunner halálának szemtanúja volt a színházban tartózkodó Késmárki András, a Janus Pannonius Tudományegyetem professzora. András gyanúsan viselkedik: a jelek szerint jól ismerte az áldozatot, amit következetesen tagad a nyomozók előtt. Brunner egyik tanítványa szerint összefüggés lehet Brunner halála és az alkimista misztériumok között. Apja titkos üzenetét megfejtve, Péter birtokába kerül az apja naplója, melyben Brunner egy Géniusznak hívott alkimista utáni kutatásának adatait rögzítette.

A Tűzvonalban című bűnügyi sorozatának alkotói a rendező Soós Péter, az operatőr ifj. Vajda Péter és az író Fonyódi Tibor három epizódból álló tévéfilmsorozatot hoznak össze, amely izgalmas krimibe ágyazott kultúrtörténeti utazásra viszi a nézőt Pécsre, Európa 2010-es kulturális fővárosába.
Szereposztás:

Késmárki András Alföldi Róbert
Kántor Júlia Tenki Réka
Brunner Péter Stohl András
Paul Steiner László Zsolt
Brunner Károly Blaskó Péter
Alex Kolovratnik Krisztián
Konrád Gábor Feke Pál
Helga Erdélyi Tímea
Sági Kata Simon Boglárka
Majoros százados Ungvári István
Szabó hadnagy Tóth Zoltán
Jusztin atya Kovács Zsolt
Barta Miklós Vadkerti Imre
Ophélie Éder Enikő
Rendező: Soós Péter
Linkek:
Galéria: Előzetes
Forgatás
Több mint mozi