Egy a nép, egy a magyar
|
| Zene: |
Szörényi Levente |
| Szöveg: |
Bródy János, Lezsák Sándor, Pozsgai Zsolt |
| Ősbemutató: |
2007. aug. 19. Sepsiszentgyörgy
|
|
Szörényi Levente zeneszerzői pályafutásának kiemelkedő alkotásai a magyar őstörténelem eseményeihez fűződnek, ám közismert dalaiban tükörképet mutat az elmúlt néhány évtized és napjaink politikai eseményeinek is. E munkásságban különös fontosságú az a négy mű, amelyet Tetralógiának hívunk. Ezek: Atilla - Isten kardja, István, a király, Veled, Uram! és az Árpád Népe. A négy mű, bár nem ebben a sorrendben születtek, mégis ebben a sorrendben megmutatják honnan jöttünk, honnan származunk és merre tartunk. Tekintettel arra, hogy a zeneszerző az Árpád Népe c. misztikus operájával lezártnak tekinti történelmi operáinak sorát, így bátran állíthatjuk, hogy e tekintetben „végeredményünk” van.
Az „Egy a nép, egy a magyar” c. produkció, amely a fenti négy mű keresztmetszetét tárja elénk, egységes keretbe foglalva kerül színre. A Pozsgai Zsolt által írt narráció mind a történelemhez hűen, mind pedig a darabok cselekményéhez igazodva, dramatikus játékot biztosít a nézők számára, akik a négy mű kiemelkedő és legnépszerűbb betétdalainak, duettjeinek és kórusainak lehetnek szem- és fültanúi. |
 |
Szereposztás:
|
| Atilla, Koppány, Vászoly |
Gazdag Tibor |
| Csaba, István, Levente |
Feke Pál |
| Őse, Árpád |
Miller Lajos |
| Imre herceg, András király |
Tóth Sándor |
| Harsány, Öreg István, Vata vezér |
Molnár László |
| Ruila, Réka, Krisztina, Rasdi |
Auksz Éva |
| Réka, Sarolt, Ilon |
Pápai Erika |
| Laborc, Orseolo Péter |
Forgács Péter |
| Krimhilda, Gizella |
Kováts Kriszta |
Aéciusz, Torda
|
Csengeri Attila |
| Rendező: |
Sárdi Mihály
|
|
 |
| Linkek: |
| Galéria |